DARTS SZAKOSZTÁLY

Mint ahogy azt korábban is többször hangsúlyoztuk, a Szigethalom SC nem kizárólag a labdarúgásra támaszkodik, hanem folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél szélesebb körűek legyünk. Ennek jegyében gondolkodunk a DARTS SZAKOSZTÁLY megalapításán.

Először is az igényeket szeretnénk felmérni! Tehát aki érdeklődést mutat a darts sportág iránt és szívesen űzné is, kérem írjon akár ide, az oldalunkra, ha pedig részletesebben szeretné kifejteni véleményét vagy kérdése adódna, azt megteheti az info@szigethalomsc.hu címen.

Aki már behatóbban ismeri a sportot, annak nem kell bemutatni a képen szereplő, a magyar dartsélet legmeghatározóbb szereplőjét. Aki nem ismeri, annak pedig elárulom, hogy a Szigethalom SC elnöke mellett Székely “Penge” Pál áll “harci díszben”, aki a szakosztályunkat vezetné! Penge múlt héten szerezte meg a 2017-es Magyar Bajnoki címet! Zsinórban harmadik éve! Összesen ez volt a 13. Magyar Bajnoki címe pályafutása során! Mondanom sem kell talán, hogy ilyen eredménnyel rajta kívül más rendelkezik idehaza! Vannak közös ismerőseink, akik azt állítják róla, hogy azon a versenyen, amin elindul, azt meg is nyeri!

Itt még nem áll meg, hiszen további tervei vannak. Nemzetközi színtérre szeretne kilépni és ott is eredményeket elérni, hogy nemzetközi elismertségre tegyen szert! Szeretnénk, ha ezt már a Szigethalom SC színeiben érné el…

Figyelemre méltó az oktatás, melyet iskolákban tart Darts Matek címmel! A gyerekek imádják, miközben észre sem veszik, hogy a fejbenszámolási képességük az átlagostól eltérően fejlődik!

Megfelelő számú érdeklődő esetén be tudjuk indítani a szakosztályt, ezért kérek minden érdeklődőt, ne hezitáljon jelentkezni, érdeklődését jelezni felénk!

Köszönettel:
Gazdag Tamás
elnök

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .