Az éllovas Tárnok otthonában szenvedtünk 3:2-es vereséget. Mindhárom találat pontrúgásból született, elkerülhető gólokat kaptunk. A sérült Kovács Zsolt játéka nagyon hiányzott, nem tudtuk pótolni a védelem „oszlopát”.
Már az 5. percben bevette az ellenfél a kapunkat, melyre két góllal válaszoltunk; 15 percben Komlósi egyenlített Becsei remek passzából, majd a bemutatkozó mérkőzésén Szucsik András öccse, Zoltán talált a kapuban. A mérkőzés ezen időszakában fölényben játszottunk, úgy nézett ki, hogy elhozhatjuk a három pontot. Aztán újabb pontrúgásokat, újabb gólok követték.
A mérkőzés utolsó harmadában a játékvezetők kezéből teljesen kicsúszott a mérkőzés, mely fokozta az indulatokat. Ennek következményeként dulakodás alakult ki a pályán, az ellenfél soraiból Csibriket, csapatunktól a debütáló Szucsikot állította ki a játékvezető.
Szucsik András – Nagy Péter, Szenftlében, Takács, Bál – Becsei, Kovács B., Novák – Szucsik Zoltán, Toldi, Pádár
Gól: Komlósi 5′; Szucsik Zoltán 26′
Csere: Becsei – Pádár 38′, Toldi – Csontos 59′, Bál – Prémusz 66′
Verbőssy László pályaedző: „Két, jól felkészített csapat, küzdelmes, változatos mérkőzést játszott. Gratulálok a Tárnoknak!”
Hajrá Szigethalom SC!
TCS