Hétvégén pályára léptek egyesületünk utánpótlás labdarúgói; Szigetújfaluban az U11 korosztályunk, míg Szigetszentmiklóson az U13 szerepelt a Bozsik tornán.
A Szigethalom SC U13-as csapata összeállítását három sérült játékos hiánya nehezítette, ennek tükrében léptek pályára a fiúk. Az első mérkőzésen 4:1-re múlták felül az SZTK csapatát. Majd a csoport legerősebb ellenfelével szemben, a Csep-Góltól 3:1-es vereséget szenvedtek. A mérkőzés kétharmadánál 1:1-re állt a mérkőzés, a játék ezen szakaszában kitámadtunk, hogy megszerezzük a győztes gólt, de az ellenfél két kontrával eldöntötte a találkozót.
Aztán egy fájó vereség következett Halásztelektől, 5-0 lett a vége. Ezt a meccset gyorsan el kell felejteni; az első fordulóban 3:1-re győztünk ellenük, ettől az eredménytől teljesen „idegen” volt ez a nagyarányú vereség. Mintha a legnehezebb meccs után tudat alatt leeresztettek volna a fiúk, semmit nem tettek a győzelemért. Pereg ellen zártuk a napot, ami a vártnál nehezebbre sikerült; 3:2-re győztünk. A mai napon Megyes László nyújtotta a legjobb teljesítményt.
A fiatalabb U11-es csapat tagjai most ismerkednek a sportággal; számukra a játék élménye, öröme jelenti az elsődleges célt. A csapatot elkísérte a felnőtt csapat két játékosa; Farkas Balázs, illetve Takács Zsolt. A csapat az U9-es korosztályból lett feltöltve, így a fizikális különbségek is megjelentek a mérkőzések során. A gyerekek izgalmas, küzdelmes meccseket vívtak, Csillag Leventét választották a nap legjobb szigethalmi játékosának. Hajrá Szigethalom SC! 💙💛⚽️