Közel 10 év után újra bajnoki mérkőzést játszik a Szigethalom SC.
Büszkén jelentjük be, hogy az újjáéledt és teljes mértékben újraszervezett Szigethalom SC felnőtt csapata szeptember 3-án játssza első bajnoki mérkőzését.
Erre a – kis túlzással – már-már történelmi jelentőségű eseményre nagyon nagy szeretettel meghívunk mindenkit, aki bármilyen mértékben is, de érdeklődést mutat a csapat iránt! Egyben megkérünk benneteket, hogy terjesszétek az eseményt, mert vannak Szigethalmon akikhez nem jutott el a hírünk, pedig a csapat tagjai nagyon lelkesen és kitartóan készültek, készülnek, hogy megmutassák mire képesek!
Mivel idegenben vagyunk kénytelenek játszani a hazai mérkőzéseinket is, ezért ennek a helyszíne is a taksonyi focipálya, a taksonyi klubnak köszönhetően!
Korábban elhangzott az igény szurkolói oldalról, hogy szívesen vennék, ha biztosítanánk az átjutást számukra. Erre való tekintettel buszt indítunk. Az indulás helyszíne a szigethalmi pálya (Szigethalom, Thököly u. 1.), az időpont: 15:15. A visszafuvar 19:00-kor indul a mérkőzést követően, ugyanide. A busz kapacitása 52 fő, ezért szeretnénk kérni, hogy jelezzétek igényeteket, hányan vennétek igénybe az ingyenes járatot. Ígéretet nem tudunk tenni arra, hogy ebből rendszer lesz, de az igények felmérése szükségszerű a távlati tervek miatt.
Gazdag Tamás
Szigethalom SC