Településünk nem mindig volt önálló; közigazgatásilag Tökölhöz tartozott, kezdetben Horthy-Ligetnek nevezték. Ebben az időben, 1935-ben alakult meg a Horty-Ligeti MOVE (Magyar Országos Véderő Egyesület). Az egyesületnek csak labdarúgó szakosztálya volt, mely a MOVE által szervezett bajnokságban szerepelt.
A Klub első elnökét Gubovics Istvánnak hívták. Településünk első futballpálya a jelenlegi Volán pályaudvar helyén helyezkedett el, később áthelyezték a mai Temesvári utca-Árpád fejedelem utca kereszteződéséhez. 1940-42 évben került a létesítmény jelenlegi helyére, a Thököly utca mellé. Játékosok 1935-1944 közötti időből: Gerbics István, Gerbics József, Csókai János, Uram Géza, Ágics József, Mazák István, Becz András, Hanfeld Károly, Szőke László, Szabó Imre, Kocsis Gábor, Bognár János, Rafás László, Id. Sárközi Ferenc, id. Kecskeméti Gyula, Hanfeld Lajos, Marton Ferenc.
A II. világháború ideje alatt az klub nem működött, majd azt követően 1946-ban id. Kecskeméti Gyula vezetésével újraszerveződött a szigethalmi labdarúgás. A járási III. szakosztályban indult a Szilágyitelep KSK csapata.1947-ben Szeremlei Istvánt választották elnöknek, 1950-ben már Szigethalom KSK néven szerepelt a csapat a Járási I. osztályban. Nagyszerű teljesítményt nyújtottak a játékosok a pályán, melyre a Csepel Autó gyár labdarúgó szakosztályának vezetése is felfigyelt; fuzionált a két csapat. A mérkőzéseket Dunaharasztin játszották. Jöttek az eredmények, a csapat az NB III.- ig menetelt, azonban a szigethalmi lakosság foci nélkül maradt.
1954-től Lenkó Károly és Buth Gyula vezetésével rövid ideig önállóan működött a Szigethalmi KSK, melyet egy újabb fúzió követett, ezúttal a Pestvidéki Gépgyár csapatával. A vezetés a PG-ben dolgozó Molnár György erősödött. Az egyesületnek jót tett a „tőkeinjekció“, ebben az időben adták át a labdarúgó pálya melletti épületet. Végre megfelelő körülmények között öltözhettek a játékosok. A PG vezetése szerette volna a járási I. osztályból elmozdítani a csapatot, játékosvásárlásba kezdtek, azonban az eredmények nem jöttek. Ennek tükrében a Pestvidéki Gépgyár vezetése megszüntette a labdarúgó szakosztályát. Szigethalom újra foci nélkül maradt.
A 60-as években hamar visszakerült szigethalom a labdarúgás térképére, a szakosztály a felnőtt mellett serdülő és ifi csapattal is rendelkezett, ebben az időben a járási bajnokságban vitézkedtek. A befektetett munka a 70-es évekre teljesedett ki. A sikereket már Szigethalmi Munkás Sport Club néven érte el az egyesület. A vezetőség is megújult; Szeremlei István elnök munkáját Novák Sándor segítette. Megalakult a Támogatók Baráti Köre, melyet ifj. Sárközi Ferenc vezetett. 1972-ben a Szigethalmi MSC felkerült a megyei I. osztályba. A magasabb szintű előírásoknak köszönhetően fejleszteni kellett a létesítményt, javítani kellett a pálya minőségét. Ekkor készült a létesítményt körülvevő kerítés is. A bajnokságot Törökbálint, Monor, Sülysáp, Százhalombatta, Nagykőrös, Pilis, Cegléd csapata erősítette. A jó szereplés még több szurkolót vonzott a pálya szélére, esetenként 700 fő is buzdította a csapatot. Újdonságot jelentett, hogy a kilátogató nézőket szpíker hangolta rá a mérkőzésekre.
Gulácsi Sándor vezetőedző ütőképes csapatot varázsolt a tehetséges játékosokból: Keller, Háry, Takács, Sümegi, Micheller, Pacsi, Pikól, Illés L., Illés J., Kovács, Gólya, Mermeze, Fekete (unokája, Ricsi is tehetséges labdarúgó), Kiss. Túlzás nélkül állíthatjuk, ez az alakulat jelentette a szigethalmi labdarúgás aranykorát. A csapatnak nem volt ellenfele Pest Megyében. A klub anyagi lehetőségei behatároltak voltak, nem tudták vállalni az NB III-at, vissza kellett venni a teljesítményből. A játékosainkra megnőtt a kereslet, többen eligazoltak, szétszéledt a csapat.
’86-ban a Szigethalmi MSC birkózó szakosztállyal bővült Joszkin János vezetésével. Jani bácsi a Csepel Autó VSE egykori versenyzője, későbbi edzője egy hosszabb kitérő után (Csepel SC, BVSC, Pécs) költözött vissza Szigetszentmiklósra. Mivel az akkori Csepel Autó VSE-ben nem kapott lehetőséget, létrehozta birkózó szakosztályát Szigethalmon. Jól tette, hiszen településünkön mindig is jó adottságú gyermekek nevelkedtek, akikre tudott a sportág támaszkodni. A szakosztály a 90-es évek elején megerősödött. A megszűnt Csepel Autógyár egyesületéből a junior-felnőtt kórosztály átigazolt Szigethalomra; valamint a Csepel SC, FTC, BVSC-ből is érkezett néhány jó versenyző. Annak ellenére, hogy az új igazolások többsége nem helyben készült, a szakosztálynak szállította az eredményeket. A felnőtt NB II-es csapatbajnokságokról, illetve országos és nemzetközi versenyeken értek el dobogós, pontszerző helyezéseket. 1995-ben a magasabb önkormányzati támogatás ígérete alapján a szakosztály áttette székhelyét Szigetszentmiklósra, Sziget SC néven működött tovább.
1987-től a labdarúgó szakosztálynál is biztató jelek mutatkoztak; Szeremlei István elnök szerződtette a Csepel SC, illetve a Ferencvárosi TC elismert utánpótlás szakemberét, Rózsa Lajost. Ebben az időben „bontogatta szárnyait” egy nagyon tehetséges serdülő csapat Farkas János edző vezetésével (Hoffman, Ferenc L, Szabó, Kuti, Fabula, Juhász, Magda, Selyem stb.).
Ezek a fiatalok sorra nyerték a bajnokságot, továbbá nagy „menetelésüknek” köszönhetően bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe. Ezt a mérkőzést azonban már egy fiatalabb kórosztály játszotta le, hiszen az akkori lebonyolításnak köszönhetően a csapat gerince kiöregedett, így nem léphettek pályára ezen a találkozón. Ebből a kórosztályból többen szerepet kaptak később a felnőtt csapatban. A Csepeli Posztóból is érkezett 10-12 játékos. Szeremlei Istvánt Tamás Sándor váltotta az elnöki poszton; Ágics Pétert (Gicsa), a klub játékos legendáját nevezték ki edzőnek. Ebben az időben a Szigethalom SC-t erősítette Farkas Zsolt (jelenleg a Soroksár FC utánpótlás edzője), Farkas Sándor, Fülöp Pista (Liverpool), Hoffman Zoltán, Grád Attila, Grád Árpád, Langó László, Miklós József, Szabó Pál, Hodosán Attila, Pongrácz Ferenc, Biczó Zoltán, Nagy László, Plesz János, Pásztor László, Horján László, Tanács György, Tanács Gábor, Imre József.
A klub mellé állt a Magyar Honvédség alakulata is; a hivatásos katona Mihály Andor, Neznik László a pályán, Váradi Gyula a pályán kívül segítette az egyesületet. Bár jó csapat formálódott, mégis nyolc alkalommal is a második helyre szorult egyesületünk a járási bajnokságban. Mindig volt egy klub, akiknél az adott évben komoly célokat fogalmaztak meg, illetve ehhez komoly támogatást is biztosítottak a szponzorok. Ezek az egyesületek a későbbiekben az NB III-ig jutottak.A vezetés a folyamatos második helyet kudarcként élte meg, ezért szélnek eresztették a csapatot, a helyüket fiatalokkal töltötték fel. A csapat nélkül maradtak új szigethalmi klubot alapítottak, akik ismét második helyen végeztek a bajnokságban.
Ferencz Tom Jánost választották elnöknek; Sztraka Imre lett a csapat edzője, aki néhány szigetszentmiklósi, korábban magasabb osztályban játszó labdarúgóval erősítette meg a szigethalmi „alakulatot”. Az akkori csapat szigethalmi játékosai: Kelemen L, Stróger M, Biczó Z… stb. A csapat „szárnyalni” kezdet, egyből megnyerték a járási bajnokságot, majd Megye II. bajnoki címének begyűjtése után a megyei első osztályban folytatták remek szereplésüket.
Sztraka Imre később elnök lett, munkáját alelnökként Kovács Attila segítette. Az egyesület évekig a Megye I-ben szerepelt. 2006-ban működésképtelenné vált a klub, megkezdődött az egyesület felszámolása.