Vezetjük a bajnokságot!

Fölényes győzelmet arattunk Szigetcsép ellen, 4:1 lett mérkőzés végeredménye. Miután a Sóskút „botlott” a Tárnok vendégeként, élre ált csapatunk, a Szigethalom SC.

Az időjárásra nem lehetett panasz, igazi indián nyári időben léptek pályára a csapatok. A szigethalmi ultrák ismét végig tombolták a mérkőzést, így jó hangulban telt el a 90 perc. Ehhez kellett csapatunk jó játéka is, a játékosaink négy góllal tették emlékezetessé vasárnapi délutánunkat.

Szigethalom SC – Szigetcsép SC: 4-1 (3:1)
Szucsik – Nagy Péter, Kovács Zs., Bál – Farkas, Kovács B. , Szenftlében – Novák – Pádár, Komlósi, Csontos
Gól: Komlósi, Bál, Szenftlében, Pádár
Csere: Kovács Béla – Molnár 46′; Csontos – Nagy I. 46′; Pádár – Toldi 65′; Novák – Prémusz 74′; Szucsik – Nagy T. 87′

Nem a megszokott szerkezetben léptünk pályára; Takács hiányában három védő előtt három szűrő szerepelt, a három csatár mögött Novák irányított. A mérkőzés első harmadában kiderült, hogy a két csapat nincsen egy súlycsoportban, viszont néha visszavettünk a tempóból, ennek köszönhetően nem alakult ki még nagyobb gólkülönbség a mérkőzés végére.

Akik kilátogattak a mérkőzésre, azok Debreceni Lajos barátunk marhapörköltjét fogyaszthatták lefújás után. A megmaradt ételt szerettük volna a szigethalmi rászorulóknak kiosztani. Azonban miután erre nem volt lehetőség, Gazdag Tamás klubmenedzser Csepelen, a Burattino Gyermekotthon lakóinak szerzett örömet.

Kovács Béla elégedett volt a látottakkal: „megszereztük a kötelező három pontot, jól teljesítményt nyújtottunk, sok sikert kívánok a Szigetcsép SC-nek! A következő héten Szigetbecsén lépünk pályára, ahová győzni megyünk.”

Hajrá Szigethalom SC!

tcs

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .